Az Univerzális Élet magyarul megjelent kiadványai

 

    

 

Isten bennünk van

Gabriellától

 

Amit szeretnék, az a következő: Istenért szeretnék síkra szállni, nem magamért, nem egy hagyományos közösségért, hanem egyedül Istenért. Őt szeretném embertársaimhoz közel hozni.

Megtaláltam Istent, az életet, lelkem mélyén, és tudom: Ő szeret mindannyiunkat, mert a mi örök Atyánkként Ő látott meg minket szívében és teremtett meg.

Isten mindig jelen van. Ő ott van a természetben. Ő az élet, a fény minden állatban, minden növényben, minden kőben, minden hatalmas fában. Isten ott van az Önök lelkének mélyén. Isten Önökkel és Önök mellett van.

(Ingyenes)

 

Ne engedd el!

Gabriellától

 

Sok embert idegesít, amikor az „Isten” szót hallja. Azonban ennek az üzenetnek, „Ne engedd el!”, nincs semmi köze az intézményes egyházak Istenéhez, nincs köze az egyházi Istenhez, akinek a művészi módon kimunkált tárgyak között kellene laknia, akinek állítólag imasegítőkre van szüksége, akiknek az intézményes egyházi szenttéavatás szerint az emberek kéréseit kellene közvetíteniük Isten felé. Ebben hinni azonban azt jelenti, hogy vak vakvezetőket követünk, mert a Názáreti Jézus tanítása valami egészen mást mond, mégpedig azt, hogy mindennek értelme van, amit Ő tanított. A Miatyánkot tanította nekünk, és azt, hogy az ember nagyon is tud beszélni az imában Istennel, az Ő Atyjával, a mi Atyánkkal.

(Ingyenes)

 

Szövegdoboz: Élj velem – Tudataspektus vagyok lelkedben – Engedje, hogy megérintse a természet sokszínűsége és szépsége! E képes album arra hív minket, hogy hagyjuk, hogy a természet szépsége és sokszínűsége hasson ránk, és önmagunkat is a teremtés részeként fogjuk fel. A szabad Szellem, az Egyetemes Szellem az, aki mindent áthat, és aki az élet leheleteként minden lényben lüktet.  

Ezért az Isteni sugárzik felénk a természet minden építőkövéből: Élj velem – tudataspektus vagyok lelkedben! Az állatokról, növényekről és ásványokról készült csodálatos képek segíthetnek abban, hogy nyugodt pillanatokban hathassanak ránk e vezérgondolatok.

E könyv fotói a Béke Földjéről származnak, melyet a Nemzetközi Gabriella-Alapítvány alakít ki Németország szívében.

 

Ideális, maradandó ajándék karácsonyra is!

Lapozható online-verzió megtekinthető.

 

A könyv 200 oldalas, magyar betétlappal és borítóval, eredeti nyelv: német.

 

Szövegdoboz: Ki volt a Názáreti Jézus? – Gyermek- és fiatalkora. A Názáreti követői e könyvben hitelesen tudósítanak a Názáreti
Jézus életéről, különösen gyermek- és fiatalkoráról – a papi osztály
magyarázataitól és az egyházfüggő történészek és mindazok
hamisításaitól mentesen, akik az egyház megbízásából a történelemkönyveket írták és írják. A Názáreti követőinek forrásai az
isteni kinyilatkoztatások, melyeket maga Krisztus
 

ajándékoz az emberiségnek több mint 37 éve Gabriella, Isten prófétája és követe által a mai korra. Aki ezt fel tudja fogni, fogja fel!

 

Szövegdoboz: Isten Krisztusának és az isteni bölcsességnek a tevékenykedése – Ki, vagy mi az isteni bölcsesség? Miért szorították ki a teológiából? Ki a vigasztaló, ki a „nagy asszony”, akiről szó van a Bibliában? És miért tudunk oly keveset a prófétákról? – A szerzők nagy ívet feszítenek ki Isten Krisztusának és az isteni bölcsességnek a tevékenykedéséről – őskezdettől napjainkig. Érthető formában mutatják be, hogy ki él és tevékenykedik jelenleg a Földön: az isteni bölcsesség testet öltött szeráfja. 

Engedjék, hogy megérintse szívüket a tolakodástól mentes kitartás és szuverén szeretet, melyekkel az isteni bölcsesség minden korban belső jólétünkért tevékenykedett – és tevékenykedik ma is. DVD-melléklet a könyvben: Kísérjék el Gabriellát, Isten prófétáját és követét a mai korra, egy sétára a Békés Földön. – Nézzék meg, mi mindent transzformált le a hétdimenziós világból a három dimenzióba, és mi minden jött létre. – Hallgassák meg, mit mondanak Gabrielláról olyan kortársak, akik ismerik őt.

(284 oldal)

 

Szövegdoboz: Életiskola az élettel való mesteri bánásmódhoz – A kozmikus tudatba vezető út 1. kötet – Hogy mi a kozmikus tudat, azt csak egy olyan embertől tudhatjuk meg, aki abban él – ő Gabriella, Isten prófétanője és követe a mai korra, aki az isteni bölcsesség áramlatából számtalan szellemi tanóra alkalmával megadta az alapvető szellemi tudást, illetve sokrétű segítséget és útmutatást életutunkra. A kozmikus tudatba vezető út mindenki előtt nyitva áll…

 

Szövegdoboz: Asztrális Horror – e szavak ijesztően hangzanak, aki azonban elolvassa ezt a könyvet, az megérti, hogy nem a szavak rémisztőek, hanem a valós folyamatok, melyeket e szavak körülírnak. A könyv tartalma bepillantást nyújt abba, hogyan függ össze a lélek fejlődése az evilágból és a túlvilágról érkező befolyásokkal, melyeket most először Gabriella, Isten prófétája és követe a mai korra tár fel részletesen. Például: Hogyan járnak el a Földhöz kötött lelkek, hogy az embert saját akaratuknak alávessék, befolyásolják?… 

 

Szövegdoboz: Hitgyógyítás – a teljes gyógyulás – Akár betegek, akár egészségesek vagyunk, ez a könyv megmutatja, hogy valójában mi a fontos az életben. Aki arra törekszik, hogy földi napjainak értelmet adjon, és arra, hogy megismerje önmagát, rendbe hozza a dolgokat embertársaival kapcsolatban, valamint meg szeretné tapasztalni az erőt, mely a valóban pozitív életvitelben rejlik, annak felbecsülhetetlen segítséget nyújt ez a könyv.

 

Szövegdoboz: A fiatalok és a próféta – A Próféta brosúra 10. száma – Egy élő beszélgetés jegyzete egy fiatal és a prófétanő között. A fiatal kritikus és személyes kérdéseket is feltesz Gabriellának, pl.: ha olyan idős lennél, mint mi, mint egy húsz éves, milyen lenne az életed? Mit csinálnál a munka után? Hogyan próbálnád fiatalemberként megváltoztatni a világot? Mit gondolsz a fiú-lány barátságról? Szex a házasság előtt – mit gondolsz erről? (Ingyenesen megrendelhető a webáruházon keresztül.)

Vagy ingyenesen letölthető PDF formátumban.

 

Szövegdoboz: Isten Tíz Parancsolata – Az őskeresztények élete. A Tízparancsolat megmutatja a kiutat ebből a békétlen, szeretet nélküli világból, mert a Tízparancsolat a Menny Abszolút Törvényének, az önzetlen szeretet isteni törvényének a kivonata. 

 

Szövegdoboz: A Tízparancsolat gyerekeknek – Egy történet, mely elgondolkodtat és tanít, melyet egy ember a fényben a fényből fogadott. A Tízparancsolat mese formájában egyszerű szavakkal gyerekeknek. Ajánlott 5 éves kortól. 

 

Szövegdoboz: A Hegyi Beszéd – A legmagasabb etika Jézus tanítása. A Názáreti Jézus volt minden idők legnagyobb forradalmára. Életmódja tájékozódást nyújt mindannyiunknak. Ő megmutatta nekünk, hogyan kell viselkednünk embertársainkkal szemben ahhoz, hogy a társadalom is megváltozzon – mindezt azokkal az emberekkel közösen cselekedve, akik erre nap mint nap őszintén törekednek. Ez jelenti a forradalmat a Hegyi beszéd szerint. Az Univerzális Élet őskeresztényei azt szeretnék, ha korunk minden kereső

embere megismerné Jézus Hegyi Beszédét, de nem csak azt a részt, ami a Bibliában is

megtalálható, hanem az Ő tanító, magyarázó és elmélyítő szavait is, melyeket ma Krisztus a

prófétai szó által ad.

 

Szövegdoboz: Ez az Én Szavam Alfa és Omega – Jézus Evangéliuma – Krisztus kinyilatkoztatása, melyet időközben az igazi keresztények az egész világon ismernek – kivonat.
A teljes 1088 oldalas könyvből – 48 oldalas kivonat. (Ingyenes)

 

Szövegdoboz: Ez az Én Szavam Alfa és Omega – Jézus Evangéliuma – Krisztus kinyilatkoztatása, melyet időközben az igazi keresztények az egész világon ismernek. Sok minden rejtve maradt az emberek előtt mindabból, amit Jézus tanított, mert a mai Bibliában csak az található meg, amit Hieronymus 383-ban bevehetett az evangéliumokba. Olyan sok mindent kitörölt és megváltoztatott, hogy joggal mondta saját magáról, hogy egyszer majd bizonyára hamisítónak fogják nevezni.
(A könyv 1088 oldalas.)

                               

 

 

Szövegdoboz: Közelebb, Istenem, Tehozzád – A Belső Út – A Keresztény Misztikus Iskola – A Szellem Magasiskolája – tájékoztató brosúra (Ingyenes)

 

Szövegdoboz: A Belső Út – Az Őskeresztény Tudatfeltárás II. tanfolyama – Meditációs tanfolyam, mely előkészíti a lelket a Belső Útra, 12 tudatfeltáró szöveggel és harmonikus mozgásgyakorlatokkal. Kapható a könyvhöz CD-csomag, melyen a tudatfeltáró meditációk, illetve a mozgásgyakorlatok zenei kíséretei találhatóak.

 

Szövegdoboz: A Belső Út – A Rend fokozata – A Belső Út az Isten szíve felé vezető út. Ennek első lépcsőfokán, a Rend fokozatán megtanuljuk rendezni gondolatainkat, féken tartani beszédünket és kifinomítani érzékeinket. A mottó: „Ismerd fel önmagad, hogy közelebb kerülj a benned lévő istenihez”. Mindezt Krisztus megváltó erejével és az Ő vezetése alatt tesszük. Hogyan érjük el, hogy Isten ne csak kísérjen, hanem vezessen is bennünket? Isten akkor tud bennünket vezetni, ha teljesítjük imáinkat,

miközben egyre inkább Isten akaratát cselekedjük. Isten akaratát pedig úgy ismerjük fel, ha fokozatonként járjuk az Isten szíve felé, a bensőnk felé vezető utat. Mert a gondolatok és az érzékek ellenőrzése nélkül aligha tudunk kommunikációt kialakítani Istennel. Az Istennel való

igazi kommunikáció tudatunkból indul ki a messzemenően megtisztult altudaton keresztül a lelkünkben lévő lénymag felé. Ez azt jelenti, hogy meg kell tisztítanunk agysejtjeinket

Istenellenes magatartásunktól, és Isten akaratát kell tennünk.

 

Szövegdoboz: A Belső Út – Az Akarat fokozata – Az Akarat fokozat feladatai és gyakorlatai segítenek felismerni önakaratunk különböző aspektusait, alacsony, kicsinyes énünket, továbbá lépésről lépésre leépíteni emberi akarásunkat.

 

Szövegdoboz: Veszélyek a keleti „mesterek” által – Hosszabb ideje már, hogy az egyházak is kínálnak keleti eredetű meditációkat és spirituális gyakorlatokat, és – ahogy mondják – ezzel valaki önmagára talál, lazítani tud, és a belső erőket aktivizálhatja. De valójában mi történik ilyenkor? Ez az írás felvilágosít azokról a veszélyekről, amelyeknek azok vannak kitéve, akik emberi mesterre irányulnak, ahelyett, hogy Krisztusra, a belső

mesterre irányulnának, aki ott van minden ember lelkének legmélyén. Az Univerzális Élet őskeresztényei rámutatnak azokra a veszélyekre, amelyeknek az teszi ki magát, aki

mesterekre azaz emberekre irányul és nem pedig Istenre, saját Teremtőjére és Krisztusra,

aki már 2000 éve az ő Megváltója. (Ingyenes)

 

Szövegdoboz: Honnan jöttem? Hová megyek? – A halál nem jelenti életünk lezárulását, mert mindössze egy kapu, amelyen átmenve folytatjuk azt, csupán egy másik létsíkon. Kaput nyit egy életre, amely annál fényesebb, minél tudatosabban birkóztunk meg életünk feladataival.

 

Szövegdoboz: Az imádság ereje - A földi életed értelme és célja - Az ok és az okozat törvénye – Kinyilatkoztatások Isten Szelleme által.

 

Szövegdoboz: Kis útmutató az isteni prófétai gyógyításhoz – Az Istenszellem egyik legnagyobb ajándékát kapjuk, mi, emberek, az isteni prófétai gyógyítást. A próféta ajkával kinyilatkozott Krisztus szavával közvetlenül átvehetjük a hatalmas isteni sugárzást. Ez az isteni gyógyítás mindazoknál az embereknél hatásos, akik az aktív hitet, a tett-hitet élik. Krisztus úgy gyógyít, mint valamikor a Názáreti Jézus gyógyított: Az aktív hited szerint adatik. (Ingyenes)

 

Szövegdoboz: Amit gondolsz és beszélsz; megmutatja, ki vagy – Az ember a saját érzelem -és gondolatvilágát, cselekvésének módját kisugározza. A lelked és a tested azt sugározza, ami vagy. Amit a felebarátodról gondolsz, ahogyan róla beszélsz, megmutatja kilétedet. A felebarátod a tükörképed.

 

Szövegdoboz: A Kozmikus Tudatba vezető út – Boldogság, szabadság és béke I. rész – A Kozmikus Tudatba vezető út a valódi szabadságba, a benső boldogságba és a békébe vezet, valamint oda, hogy úgy érezzük, megérkeztünk. Hova? Isten birodalmába, amelyről már Jézus, a Krisztus is azt tanította, hogy az emberek bensőjében található; ez a mi valódi isteni létünk, a Kozmikus Tudat. A Kozmikus Tudatba vezető út a felszabadulás útja.

 

Szövegdoboz: A Próféta brosúra 1,2,3 és 4. száma – A szív hangja, az örök igazság, Isten örök törvénye, amely a jelen időre adatott Isten prófétaasszonya által – Korunk alapvető gondolatai, amelyek megfontolásra és önfelismerésre sarkallnak.

 

1. Kérdések Isten prófétaasszonyához

2. Kérdések a prófétaságról

3. Az asszonyok helyzete a közösségben

4. Isten művének felépítése és megvalósítása – az üzemi gazdálkodás a Hegyi Beszéd szerint –, melyet Isten Krisztusának Szelleme adott

 

Szövegdoboz: A Szó – A Teremtő kinyilatkoztatása (Ingyenes)

 

Szövegdoboz: Az állatok panaszkodnak – a próféta vádol! – A Próféta brosúra 15. száma – Mi lehet az oka a lenézett, leigázott, használati és fogyasztási cikké lealacsonyított állatok több ezer éves szenvedésének? A könyv rámutat a rejtett okokra az ó- és az újkor tanúbizonyságai alapján. Ugyanakkor rehabilitálja az Ószövetség prófétáit és Krisztust, aki Názáreti Jézusként síkraszállt az állatokért.

A 15. szám ingyenesen letölthető PDF formátumban.

 

Szövegdoboz: Az állatok gyilkolása az emberek halála – A Próféta brosúra 16. száma – Ön is azok közé az emberek közé tartozik, akik szívesen néznek a kulisszák mögé, és kíváncsiak az események hátterére? Akkor olvassa a Próféta, a Szív hangja című brosúrát.

A 16. szám ingyenesen letölthető PDF formátumban.

 

Szövegdoboz: Isten Szava az Ószövetség prófétái által – ISTEN aktuális Szava jelenkori prófétája által – Az Örökkévaló Szavát továbbítja most Gabriele, amelyet a világ mai helyzetéről vételezett 2005. április 19-én
(Ingyenes)

 

CD-k, DVD-k, mp3:

 

       

 

Isten Szava a 2000. év körül CD-k – Isteni Prófétai Gyógyítás – Isten Krisztusának kinyilatkoztatásai Isten jelenkori prófétája, Gabriele által – eredeti hangfelvételek magyar szimultán fordítással. Minden ember közvetlenül tapasztalhatja, ahogyan Krisztus beülteti szavába az isteni erőt, a Menny magas, tiszta fényenergiáját. A sorozat 25 részes, ebből 4 db. készült el magyar nyelven, sorszám szerint: 1,3,5 és 7.

 

1. Mindennap újból megadatott neked lelked gyógyítása. Hallgasson bele az 1. részbe! (mp3)

3. Én Vagyok a belső orvos és gyógyító, a lélekorvos. Gyere a benned lévő Krisztushoz.

5. Isten mindennek a közepe. A végtelen szeretet bennetek lakik.

7. Gyertek mindnyájan Énhozzám, pásztorotokhoz. Zöld ligetekre szeretnélek benneteket vezetni.

 

    

 

Az Ős-Fény minden embernek CD-k – Aktivizáld az Ős-Fényt, Isten Krisztusának erejét lelkedben és testedben! Fejleszd ki az öngyógyító erőket! Gyógyítsd magad Isten Krisztusának erejével!

3 különböző CD, sorszám szerint 1, 2 és 3., melyeken Gabriele, Isten mai idők prófétaasszonya elmagyarázza, miként nyílhat meg az ember az öngyógyító erőknek.

Hallgasson bele az 1. részbe! (mp3)

 

Szövegdoboz: Virágzik, Valódi létünk – Meditációk az isteni tudatból, Gabriellától. A kiadvány CD.

 

Szövegdoboz: Szellemi segítség napjainkra – Útmutatások minden napra: reggelre, délre és estére, hogy ezáltal tudatosabban éljünk, és minden napból a legjobbat hozhassuk ki. A kiadvány dupla CD.

 

Szövegdoboz: A Végtelen és Ön – Aktuális beszélgetések Istenről. Fiataloknak és azoknak, akik fiatalok maradtak. Szabadság – Szabadnak lenni Krisztusban. A kiadvány DVD. 

 

A kiadványok megtekinthetőek és megvásárolhatóak az alábbi helyeken:

 

- Budapest: LÁNG Művelődési Központ, XIII. ker. Rozsnyai u. 3. (1.emelet 112-es terem)  Térkép

(minden vasárnap 10.00-12.00)

- Szolnok:         Kérjük érdeklődjön telefonon: 06/70-6362442

(minden vasárnap 10.00-12.00)

 

Illetve megrendelhetőek az alábbi elérhetőségeken:

 

- Tel.: 06/56-411-289

- Webáruházunkon keresztül

 

Főoldal