
Gabriele
Isten prófétája és követe
Gabriele, Isten
prófétája és követe által létrejött egy szellemi mű,
az Univerzális
Élet, amely egyedülálló nagyságában az egész világra kiterjedt
Gabriele,
Isten prófétája és követe nővérként él testvérei között, anélkül, hogy kitűnne.
Az emberek először a könyvekből és
brosúrákból szereznek tudomást Isten prófétájáról, olvasva vagy hallgatva a
különböző témákról szóló kinyilatkoztatásokat.
Nagyon
sok ember felfigyelt a közvetlenül Isten Szellemétől Gabriele tolmácsolásával
kapott kinyilatkoztatásokra, sokakat megérintett belülről az amikről Gabriele
beszélt vagy írt, és arra késztette őket, hogy közelebbről foglalkozzanak az
isteni üzenettel és igazsággal.
Nagyon
kevesen vannak, még azok közül is, akik Gabriele közvetlen közelében élnek,
akiknél teljes mértékben tudatosult ennek a szellemi műnek, az Univerzális
Életnek hatalmas méretű kiterjedése, mindaz, ami a Földre jött általa azalatt a 35 év alatt, amióta Isten Gabriele-t a prófétai
hivatására állította.
Isten
Szelleme általa több ezerszer, esetenként több mint két órán keresztül
nyilatkozott ki nyilvánosan. A Minden Istenkereső Találkozóján, a Kozmikus
Életiskola keretén belül több ezer órán keresztül tanította és magyarázta
Gabriele a Belső Utat. Közreműködésével több ezret tesz ki az egyórás
rádióadások száma.
Gabriele
több mint 50 könyvet írt, de ezekből mindenek előtt az 1100 oldalas
kinyilatkoztatási művet kell megemlítenünk, melynek címe: „Ez az Én Szavam – Alfa és Omega
– Jézus Evangéliuma – Krisztus kinyilatkoztatása, melyet időközben
az igazi keresztények az egész világon ismernek”. További
fontos művei: „A Názáreti Jézus
nagy kozmikus tanai apostolainak és tanítványainak, akik azt fel tudták fogni” és az ehhez tartozó öt
magyarázó kötet, valamint „A Belső
Út”, egy kb. 1400
oldal terjedelmű, szintén hatalmas kinyilatkoztatási mű. Gabriele minden évben
további könyveket ír. Hosszan folytathatnánk a Gabriele által írott művek
listáját.
Rendszeres
időközökben megjelenik „A Próféta” című brosúra. Ebben
állástfoglal a próféta – Gabriele – a mi időnk lényeges
kérdéseiben.
Nemcsak
a szellemi mű terjedelme, hanem mindenek előtt a tartalma, a Názáreti Jézus
tanának tökéletessége és mélysége az, ami egyedülálló az eddig ismert emberi
történelemben. Erről minden nyitott szívű, kereső ember meggyőződhet.
Ezt
a teljesítményt nem lehet azzal megindokolni, hogy Gabriele, Isten prófétája és
követe egyedülálló zsenialitással rendelkezik; mert egy lángész sem tudta volna
ilyen rövid idő alatt ezt a terjedelmes művet ennyire tisztán és ilyen
minőséggel közel 35 év alatt létrehozni, számos úgymond mellékmunka
elvégzésével együtt, a többi megszámlálhatatlan feladat mellett, melyeket
naponta elvégez.